Balajthy László


Képek

Biográfia

Balajthy László 1956-ban született Mohácson. Mezőgazdasági szakközépiskolai érettségivel, egy sikertelen képzőművészeti főiskolai felvételivel a háta mögött jelentkezett Kecskemétre, 1975-ben. Abban az évben nem hirdettek felvételt, egy ismerősétől hallott a lehetőségről, a kecskeméti műterem létezéséről. Valahogy így kezdődtek az évtizedekre duzzadó rajzfilmes évek. Szinte minden, a stúdióban készülő film gyártásában részt vett, kezdetben fázis- és kulcsrajzolóként, később animátorként, animációs rendezőként, majd társrendezőként és rendezőként – sorozatokban éppúgy, mint egész estés filmekben. Közreműködött a Vízipók-csodapók-, a Magyar népmesék-, a Mesék Mátyás királyról-, a Leo és Fred-, a Tinti kalandjai- és a Kormos mesék-sorozatokban, és a koprodukcióban készülő egész estés filmek többségében is. 2010 óta a stúdió 3D műhelyében dolgozik, eleinte a Négyszögletű Kerek Erdő-sorozatban animátorként, később layoutos munkakörben. A Cigánymesék-sorozat három epizódjának rendezője is volt. 2017-ben Balázs Béla-díjat kapott.

Filmográfia

Fel, torreádor! (1988) Tinti kalandjai
A nagy verseny (1988) Tinti kalandjai
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 1993 / Magyarország (Kategóriadíj )
Zenesuli (1988) Tinti kalandjai
A szegény ember kilenc tyúkja, kakasa (1990) Magyar népmesék 4.
A tűzpiros kígyócska (2017) Cigánymesék 1.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2017 / Magyarország (A legjobb 3D díja)
- KIDS FIRST! Filmfesztivál 2018 / Új-Mexikó (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2018 / Szlovákia (Verseny program)
- Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál 2018 / Magyarország (Verseny program)
- Epic Animation Comic Game Fest 2018 / USA (Verseny program)
- Lakiteleki Filmszemle 2018 / Magyarország (A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíja és a Móricz Zsigmond Gimnázium különdíja)
- Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál 2019 / USA (Verseny program)
A kovács és az Isten (2018) Cigánymesék 1.
Fesztiválok:
- ANIMA Córdobai Nemzetközi Animációs Fesztivál 2019 / Argentína (Verseny program)
Teknővájók (2020) Cigánymesék 1.
Fesztiválok:
- Honiros Rövidfilm Fesztivál (online) / Ausztria (Verseny program)
- NAFF Neumi Animációs Filmfesztivál 2022 / Bosznia-Hercegovina (Verseny program)
- ZEBRA Nemzetközi Animációs Filmfesztivál / Szlovénia (Közönségdíj)
- Symbiotic Filmfesztivál 2022 / Ukrajna (Verseny program)
- Animation Volda Fesztivál 2022 / Norvégia (Verseny program)
- Chaniartoon Nemzetközi Képregény és Animációs Fesztivál 2023 / Görögország (Verseny program)
A csodapipa (2021) Cigánymesék 2.
Fesztiválok:
- Budapest Movie Awards 2023 / Magyarország (Verseny program)
- Dunhuang Animációs Fesztivál 2023 / Kína (Verseny program)
- VAFI & RAFI – Nemzetközi Gyerek és Ifjúsági Animációs Filmfesztivál 2023 / Horvátország (Verseny program)
Az ördögűző cigányember (2021) Cigánymesék 2.
Fesztiválok:
- AniMaroolic Nemzetközi Animációs Fesztivál 2022 / Horvátország (Verseny program)
- Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál 2023 / Magyarország (Verseny program)
A vályogvető (2021) Cigánymesék 2.
Fecska jósol (2023) Cigánymesék 2.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2023 / Magyarország (Verseny program)
Moga, Boga, Zoga (2023) Cigánymesék 2.
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2023 / Magyarország (Információs program)

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem