Szilágyi Varga Zoltán


Képek

Biográfia

Az erdélyi Kékesen született 1951-ben. 1970-ben végezte el a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolát. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán 1976-ban szerzett diplomát. 1976–1985 között a bukaresti Animafilm rajzfilmstúdió munkatársaként dolgozott. 1984–86 között elvégezte a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház- és Filmművészeti Főiskola rajzfilmrendezői szakát. Romániában több sorozatfilm, díszletezés, figuratervezés, filmgrafika után írt és rendezett három szerzői rajzfilmet. A rajzfilmkészítésen kívül 1976 és 1986 között képgrafikával, rajzzal és metszetkészítéssel is foglalkozott. Romániában 1976 és 1985 között részt vett minden országos tárlaton, a „35-ös műhely” csoportkiállításain, és a Tulcea-i Metszet Múzeum kiállításain. Könyvterveket, borítókat, címlapokat és illusztrációkat készített a Kriterion, a Ion Creanga, a Meridiane és a Didactica kiadók számára. 1985-ben részt vett Annecy-ban a rajzfilmfesztivál alkalmából megrendezett plakátversenyen, ahol megkapta az I. díjat (Jules Cheret-díj). 1987-től 2015-ig a kecskeméti rajzfilmstúdió rendezőjeként dolgozott. 1989 óta a MAOE és Magyar Grafikusművészek Szövetség tagja. 1992-ben Balázs Béla-díjat kapott. 1994-ben felkérték a Zágrábi Animációs Fesztivál előzsűrizési munkálataira, 1998-ban pedig a Francia Nemzeti Fesztivál (Marley Le Roi, Párizs) zsűritagjának. 1999-ben a Majmok kastélya című, angol–francia–német–magyar egész estés rajzfilm művészeti vezetője volt. A film elnyerte az egész estés film kategória díját, és a legszínvonalasabb képi formanyelvért díjat az 5. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. 2001-ben az Utazás a Föld középpontja felé című, 52 perces Tele-Image produkció képes forgatókönyv és látványterv készítője, valamint rendezője volt. A filmet bemutatták „A világ legjobb filmjei” válogatáson a Hiroshima 2002 Nemzetközi Filmfesztiválon, és elnyerte a 6. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon az alkalmazott technológia magas szintű felhasználásáért járó díjat.

Filmográfia

Tiszta kép (1988)
Fesztiválok:
- Espinhoi Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 1990 / Portugália (Kategória 1. díj)
- Costinesti Nemzeti Filmfesztivál 1990 / Románia (A zsűri különdíja)
- Alter-Native 2011 / Románia (Panoráma program)
- New York-i Magyar Kulturális Központ - Magyar program 2011 / USA (Egyéb program)
- Párizsi Magyar Intézet - Magyar Program 2012 / Franciaország (Egyéb program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2012 / Németország (Panoráma program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
- Szent György Napok 2015 / Románia (Egyéb program)
Origo (1989)
Ajtó 13 (1989) Ajtó
Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat (1991)
Fesztiválok:
- Espinhoi Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 1992 / Portugália (Kategória 1.díj)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 1993 / Magyarország (A legjobb vizuális művészi munka díja)
- CARTOON - Európai Animációs Szövetség 1993 / Belgium (Európa 16 legjobb animációs filmje közé jelölve)
- Ankara Nemzetközi Filmfesztivál 1995 / Törökország (2. díj)
- "Megállított mozgó képek" 2004 / Magyarország (Egyéb program)
- PAF Animációs Filmfesztivál 2010 / Csehország (Panoráma program)
- Magyar Filmhét - Tuniszi Kulturális Központ 2011 / Tunézia (Egyéb program)
- Common Past, Shared Future Film Festival 2011 / Egyiptom (Panoráma program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
- Banjaluka 2011 / Bosznia-Hercegovina (Panoráma program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
- Fest Anča 2017 / Szlovákia (Panoráma program)
Apropó (1994)
Fesztiválok:
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
Ne beszélj! (2004) Koan
Fesztiválok:
- CICDAF 2004 / Kína (Verseny program)
- Balkanima 2004 / Szerbia-Montenegro (Verseny program)
- Magyar Filmszemle 2005 / Magyarország (Információs program)
- Teheráni Nemzetközi Animációs Fesztivál 2005 / Irán (Verseny program)
- Bimini 2005 / Lettország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2005 / Magyarország (Verseny program)
- Festival Arcipelago 2005 / Olaszország (Verseny program)
- KROK 2005 / Ukrajna (Verseny program)
- Pécsi Mozgókép Fesztivál 2005 / Magyarország (Verseny program)
- Tindirindis 2005 / Litvánia (Verseny program)
- Animateka 2005 / Szlovénia (Verseny program)
- OFENSIVA Nemzetközi Filmfesztivál 2006 / Lengyelország (Verseny program)
- Cartoon Club 2006 / Olaszország (Verseny program)
- Bázis Filmfesztivál 2006 / Magyarország (Egyéb program)
- Hiroshima 2006 / Japán (Verseny program)
- Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle 2006 / Magyarország (Verseny program)
- NAFF Neumi Animációs Filmfesztivál 2007 / Bosznia-Hercegovina (Verseny program)
- Etiuda & Anima 2008 / Lengyelország (Információs program)
- Menta Terasz / Port.hu Premier Party 2009 / Magyarország (Egyéb program)
- SICAF 2010 / Dél-Korea (Verseny program)
- Common Past, Shared Future Film Festival 2011 / Egyiptom (Panoráma program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
- Banjaluka 2011 / Bosznia-Hercegovina (Panoráma program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2012 / Németország (Panoráma program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
Rokoni pártfogás (2005) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2005 / Magyarország (A legjobb irodalmi forgatókönyv díja)
- CICDAF 2005 / Kína (A tv-programok kategória díja)
- Cinanima 2005 / Portugália (Verseny program)
- Taiwani Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2006 / Taiwan (Panoráma program)
- Magyar Filmszemle 2006 / Magyarország (Információs program)
- FIFEJ 2006 / Tunézia (Verseny program)
- Debreceni Animációs Napok 2006 / Magyarország (Információs program)
- Anifest 2006 / Csehország (Verseny program)
- SICAF 2006 / Dél-Korea (Verseny program)
- Zlin-i Filmfesztivál 2006 / Csehország (Verseny program)
- Buszani Nemzetközi Kölyök Fesztivál 2006 / Dél-Korea (Egyéb program)
- Hiroshima 2006 / Japán (Információs program)
- Taiwani Nemzetközi Animációs Fesztivál 2006 / Taiwan (Verseny program)
- Goyangi Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2006 / Korea (Verseny program)
- Balkanima 2006 / Szerbia (Verseny program)
- Castelli Animati 2006 / Olaszország (Verseny program)
- Annecy 2007 / Franciaország (Verseny program)
- NAFF Neumi Animációs Filmfesztivál 2007 / Bosznia-Hercegovina (Verseny program)
- BuSho 2007 / Magyarország (Egyéb program)
- Tindirindis 2007 / Litvánia (Verseny program)
- Future Filmfesztivál 2008 / Olaszország (Panoráma program)
- Golden Knight Nemzetközi Filmfesztivál 2008 / Oroszország (Verseny program)
- Buster 2008 / Dánia (Verseny program)
- CMS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2009 / India (Panoráma program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére (2006)
Fesztiválok:
- Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléje 2006 / Magyarország (A zsűri különdíja)
- "13 nap remény" - 1956-os Dokumentumfilmek Fesztiválja 2006 / Magyarország (Információs program)
- AniFest 2006 / Magyarország (Verseny program)
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 2007 / Németország (Verseny program)
- Kamera Hungária 2007 / Magyarország (Verseny program)
- Anifest 2007 / Csehország (Verseny program)
- FILM. DOK 2007 / Románia (Verseny program)
- Zlin-i Filmfesztivál 2007 / Csehország (Panoráma program)
- Annecy 2007 / Franciaország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2007 / Magyarország (A legjobb forgatókönyv különdíja)
- Bázis Filmfesztivál 2007 / Magyarország (Információs program)
- PolifilmFest 2007 / Magyarország (Egyéb program)
- CICDAF 2007 / Kína (Verseny program)
- Pécsi Nemzetközi Filmünnep / Magyarország (Egyéb program)
- Animest 2007 / Románia (Verseny program)
- Wiesbaden-i Nemzetközi Animációs Hétvége 2007 / Németország (Panoráma program)
- Lipcsei Nemzetközi Dokumentum- és Animációsfilm Fesztivál 2007 / Németország (Verseny program)
- Damaszkuszi Nemzetközi Filmfesztivál 2007 / Szíria (3. díj)
- Animateka 2007 / Szlovénia (Verseny program)
- Göteborgi Filmfesztivál 2008 / Svédország (Panoráma program)
- Anima 2008 / Belgium (Verseny program)
- Philadelphiai Animációs Filmfesztivál 2008 / USA (Verseny program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2008 / Németország (Panoráma program)
- Animafest 2008 / Horvátország (Verseny program)
- Anima Mundi 2008 / Brazília (Panoráma program)
- Nemzetközi Rajzfilm- és Képregényfesztivál 2008 / Olaszország (A zsűri különdíja)
- Hiroshima 2008 / Japán (Panoráma program)
- Balkanima 2008 / Szerbia (A legjobb dél-kelet-európai animációs film díja)
- Kosmopolis 2008 / Spanyolország (Egyéb program)
- Etiuda & Anima 2008 / Lengyelország (Információs program)
- ANIMFEST 2009 / Görögország (Verseny program)
- Zeughauskino 2009 / Németország (Egyéb program)
- Exile Filmfesztivál 2009 / Svédország (Verseny program)
- 7islands Nemzetközi Filmfesztivál 2010 / India (Verseny program)
- Animest 2010 / Románia (Retrospektív program)
- Magyar Filmhét - Tuniszi Kulturális Központ 2011 / Tunézia (Egyéb program)
- Alter-Native 2011 / Románia (Panoráma program)
- New York-i Magyar Kulturális Központ - Magyar program 2011 / USA (Egyéb program)
- Párizsi Magyar Intézet - Magyar Program 2012 / Franciaország (Egyéb program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2012 / Németország (Panoráma program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
- Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál 2014 / USA (Panoráma program)
- Szent György Napok 2015 / Románia (Egyéb program)
Vonaton ringatózva (2007) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2007 / Magyarország (A legjobb animációs munka különdíja)
- PolifilmFest 2007 / Magyarország (Egyéb program)
- Pécsi Nemzetközi Filmünnep / Magyarország (Egyéb program)
- Future Filmfesztivál 2008 / Olaszország (Panoráma program)
- Cartoons on the Bay 2008 / Olaszország (Verseny program)
- Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2008 / Németország (Panoráma program)
- Anifest 2008 / Csehország (Verseny program)
- SICAF 2008 / Dél-Korea (Verseny program)
- Zlin-i Filmfesztivál 2008 / Csehország (Verseny program)
- Giffoni Filmfesztivál 2008 / Olaszország (Információs program)
- Auburn Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztivál 2008 / Ausztrália (Verseny program)
- Buster 2008 / Dánia (Verseny program)
- CICDAF 2008 / Kína (A televíziós kategória különdíja)
- Balkanima 2008 / Szerbia (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2008 / Szlovákia (Verseny program)
- Tindirindis 2008 / Litvánia (Verseny program)
- Etiuda & Anima 2008 / Lengyelország (Információs program)
- Short Soup Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2009 / Ausztrália (Verseny program)
- Kairói Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2009 / Egyiptom (Verseny program)
- CMS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2009 / India (Panoráma program)
- Kairói Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2010 / Egyiptom (Panoráma program)
- AniFestROZAFA 2010 / Albánia (Panoráma program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
A túlsó part (2009) Koan
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2009 / Magyarország (A legszínvonalasabb képi formanyelvért díj és az Art-Mozi Egyesület díja)
- Balkanima 2009 / Szerbia (Verseny program)
- Xiameni Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2009 / Kína (Cybersousa-díj)
- Menta Terasz / Port.hu Premier Party 2009 / Magyarország (Egyéb program)
- Olmützi Animációs Filmfesztivál / Csehország (Panoráma program)
- P'Art Mozi 2010 / Magyarország (Egyéb program)
- CICAF 2010 / Kína (Panoráma program)
- Anifest 2010 / Csehország (Verseny program)
- Londoni Nemzetközi Animációs Fesztivál 2010 / Anglia (Panoráma program)
- Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle 2010 / Magyarország (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2010 / Szlovákia (Panoráma program)
- Tindirindis 2010 / Litvánia (Verseny program)
- Białostocki Ośrodek Kultury 2010 / Lengyelország (Egyéb program)
- Common Past, Shared Future Film Festival 2011 / Egyiptom (Panoráma program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
- Banjaluka 2011 / Bosznia-Hercegovina (Panoráma program)
- Alter-Native 2011 / Románia (Panoráma program)
- New York-i Magyar Kulturális Központ - Magyar program 2011 / USA (Egyéb program)
- Párizsi Magyar Intézet - Magyar Program 2012 / Franciaország (Egyéb program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
Szabadulás a szolgaságból (2009) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2009 / Magyarország (A legjobb animációs munkáért díj)
- P'Art Mozi 2010 / Magyarország (Egyéb program)
- CICAF 2010 / Kína (Panoráma program)
- Zlin-i Filmfesztivál 2010 / Csehország (Verseny program)
- Anima Mundi 2010 / Brazília (Verseny program)
- SICAF 2010 / Dél-Korea (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2010 / Szlovákia (Verseny program)
- Chicagói Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál 2010 / USA (Verseny program)
- Tindirindis 2010 / Litvánia (Verseny program)
- Teheráni Nemzetközi Animációs Fesztivál 2011 / Irán (Verseny program)
- Corstisonici Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2011 / Olaszország (Panoráma program)
- Education at the Memphis Brooks Museum of Art 2011 / USA (Egyéb program)
Az egérszerető macskánál (2011) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Magyar Filmszemle 2012 / Magyarország (Panoráma program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2013 / Magyarország (A Kecskeméti Televízió közönségdíja)
- SICAF 2013 / Dél-Korea (Verseny program)
- Chicagói Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál 2013 / USA (Verseny program)
- Digital Art Exhibition (FZ FIFTEEN Gallery) 2015 / Taiwan (Egyéb program)
- Story Center 2015 / Taiwan (Egyéb program)
Az óriások fogságában (2011) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2011 / Magyarország (A legjobb animációs munka díja)
- Óperencia Fesztivál 2011 / Magyarország (Egyéb program)
- Hungarikum Filmfesztivál 2011 / Magyarország (Egyéb program)
- Cartoons on the Bay 2012 / Olaszország (Verseny program)
- SICAF 2012 / Dél-Korea (Verseny program)
- BAB Pozsonyi Animációs Biennálé 2012 / Szlovákia (Verseny program)
Menekülés a jólétből (2011) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Magyar Filmszemle 2012 / Magyarország (Panoráma program)
- Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztivál 2014 / Irán (Verseny program)
A 13-as titka (2011) A világlátott egérke
Fesztiválok:
- Zlin-i Filmfesztivál 2013 / Csehország (Verseny program)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2013 / Magyarország (Verseny program)
A jókedvű örmény temetése (2013)
Fesztiválok:
- Annecy 2005 / Franciaország (A projekt verseny nagydíja)
- Göcsej Filmszemle / Magyarország (Az animációs film kategória 1. díja)
- River Filmfesztivál 2014 / Olaszország (Verseny program)
- Anima Mundi 2014 / Brazília (Panoráma program)
- Hiroshima 2014 / Japán (Panoráma program)
- BuSho 2014 / Magyarország (Panoráma program)
- Magyar Filmhét 2014 / Magyarország (Verseny program)
- Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál 2014 / Magyarország (Verseny program)
- Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Filmfesztivál 2014 / Örményország (Verseny program)
- Alter-Native 2014 / Románia (Verseny program)
- Animateka 2014 / Szlovénia (Panoráma program)
- Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál 2014 / USA (Panoráma program)
- Szent György Napok 2015 / Románia (Egyéb program)
- Mediawave 2015 / Magyarország (A legjobb magyar animációs film díja)
- Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2015 / Magyarország (Verseny program)

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem