Népmese nap a stuttgarti Liszt Intézetben


A Magyar népmesék sorozattal és kézműves foglalkozással várták a Stuttgartban élő magyar családokat a népmese napján.

A Liszt Ferencről elnevezett stuttgarti kulturális központ egész évben kulturális programokkal (kiállítások, koncertek, irodalmi rendezvények stb.) látja el a kint élő magyar családokat valamint a kultúránkra nyitott német lakosságot. Kínál tudományos előadásokat is a magyar–német kapcsolatok legkülönbözőbb aspektusaihoz és fontos feladatának tartja a magyar nyelv oktatását.

Az intézet a népmese napja alkalmából Mikulás Ferenc stúdióvezetőt és Szoboszlay Eszter animációsfilm-rendezőt kérte fel, hogy mutassák be a több mint fél évszázados múltra visszatekintő kecskeméti műhelyt valamint a stúdió ikonikus sorozatát, a Magyar népmeséket. A beszélgetést filmvetítés követte. A résztvevő kisgyermekes családok válogatást láthattak a sorozatból, majd az alkotókedvűek maguk is megismerkedhettek az animáció alapjaival a különböző optikai játékok készítése során.

A népmese napját 2005 óta – Benedek Elek születése napja alkalmából – ünnepeljük a Magyar Olvasástársaság kezdeményezéséből. „A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.” A kezdeményezés ma már határokon átívelő mozgalommá nőtte ki magát és a közös ünneplés jegyében a helyi rendezvények közösségépítő szereppel is bírnak.

(kép forrása: Liszt Intézet Stuttgart facebook)