Varga Márta


Biográfia

1963-ban született Kiskunhalason. 1978-ban a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola grafikai tagozatán kezdte meg tanulmányait. Érettségi után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára került, ahol 1986-ban szerezte meg diplomáját. 2002-ben felsőfokú marketing menedzser képesítést szerzett, 2008-ban közigazgatási szakvizsgát tett. 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzésén szerzett diplomát. A tanárképző főiskola után felvételt nyert a kecskeméti rajzfilmstúdióba, ahol az animációs filmkészítés különféle munkafolyamataiban dolgozott. A Mondák a magyar történelemből, A sámán Eurázsiában, a Vízipók-csodapók utolsó epizódjaiban, a Bucó, Szetti, Tacsi kalandjai sorozat rajzolt, animátorként és forgatókönyvíróként a Magyar népmesék-sorozatban is közreműködött. 1988-ban, a Pannónia Filmstúdió belső filmötlet pályázatán kapott lehetőséget arra, hogy elkészíthesse önálló rövidfilmjét Aspektus címmel, amely egy gyermek szemszögéből mutatja be a születés élményét. A filmet az Oberhauseni Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába választotta. 1999 óta részt vesz a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervezési munkáiban is.

Filmográfia


Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem