Búcsúzunk Probstner Jánostól


Életének 79. évében elhunyt Probstner János Ferenczy Noémi-díjas és Európai Polgár-díjas keramikusművész, a Nemzetközi Kerámia Stúdió alapító igazgatója. A művész több szállal is kötődött a Kecskeméti Rajzfilmstúdióhoz. Emlékét tisztelettel őrizzük.

A 70–80-as években mások mellett Probstner János, Erdei Péter (Kodály Intézet) és Mikulás Ferenc intézményalapítókként együtt dolgoztak a kecskeméti kulturális élet megújításán, mert a város, mint új megyeszékhely ki akart lépni a paraszti-mezővárosi múltjából. Ebben a termékeny időszakban jött létre a Magyar Naív Művészek Múzeuma, a Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Kodály Intézet és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió is.

Probstner János nemzetközi kapcsolatai révén segített a rajzfilmstúdió külföldieknek szóló ösztöndíj rendszeréneke elindításában. Neki és izlandi kapcsolatainak köszönhetően készíthettünk magyar–izlandi koprodukcióban filmet, cserébe Szoboszlay Péter rendezőnk kiutazhatott a reykjavíki Képző- és Iparművészeti Főiskolára tanítani.

A keramikusművész a 2005-ös Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon részt vett a nemzetközi zsűri munkájában.

Búcsúztatása szeptember 24-én, szombaton, délelőtt 11 órakor a Kerámia Stúdió előtti téren lesz.
 
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem